Hát íme. Estére ugyan, de kész lettem vele mára, ami kész csodának tűnik, még számomra is. Tegnap kezdtem el írni, elég keveset haladtam vele, mivel közben mással is foglalkoztam, és mivel papíron írtam, azon túl, hogy ma délután neki veselkedtem, és megírtam a közepét és a végét is, még be is kellett gépelnem, hogy fellegezhessek, és azt mondhassam hogy kész vagyok.
Elég nehezen döntöttem el, hogy milyen témába írjam a Halloweeni témát, míg végül egy barátnőm segítségével döntöttem a Harry Potter mellett, a Hetalia ellenében. Innentől kezdve, már nyilván való volt, hogy nem lehet szóba más, csak is Draco x Harry slash, hisz azon túl hogy oda vagyok ezért a párosért, oda vagyok Tom Feltonért (Draco Melfoy). De még ezek után se volt sima ügy, mivel ki kellett okoskodnom magát a történetet, ami megint csak hosszas fejtörést okozott, aminek nyoma (sajnos) egyáltalán nem látszik meg.
Amit fontos, hogy a történethez, társulni fog még egy - fogalmazzunk úgy - fejezet, ami valószínűleg hétfőre, de lehet vasárnap kerül majd ki. Eredetileg, együtt akartam kitenni a kettőt, de aztán nem így alakult. ezen kívül, ami biztos, hogy holnap nem leszek, és vasárnap se valószínű. Viszont addig is olvasgassátok, az eddig fent lévő történeteket ^^
Sayonara~
UI.: E/3-be írtam, de mégis más szemszögből,
a különböző szöveg részeket jellel (*) választom el
egymástól.
a különböző szöveg részeket jellel (*) választom el
egymástól.
*
November 31. Halloween. Minden ünnepkor, így tehát most is, nagy felhajtás keveredett a Roxfortban, már hetekkel az ünnep előtt is. A tanárok, és a diákok mindegyike azon volt, hogy a teremnek méltóan megadják a hangulatát. Minden diák, furcsállta, ezt az új szokást; eddig senki sem kérte őket, hogy segítsenek a terem díszítésében, elvégre: varázslók. Mi nekik egy terem feldíszítése. De most mégis.
Néhányan a tiltott rengetegbe mentek Hagriddal, hogy unikornis szarvat , pókokat, pókhálókat, és egyéb hátborzongató dolgokat gyűjtsenek a nagyterem díszítéséhez, míg mások Piton professzorral mentek egy közeli vámpír klánhoz, kölcsön kérni pár denevért, és hollót, akik állítólag - a gazdáik állítása szerint - nagyon jól neveltek, csak akkor támadnak, ha parancsot kapnak rá. Akadtak azonban olyanok is, akik egyik-másik csapatba se tartoztak. Rájuk maradt a terem díszítése. Mivel az összes tanár, kivétel nélkü, elfoglalt volt, ezeket az ifjú mágusokat a szellemek gondjaira bízták, ők azonban nem foglalkoztak eféle dolgokkal.
- Tiszta hülyeség ez az egész... - morogta Draco, feltéve egy papírból kivágott denevért a falra - Azt hittem a Roxfort színvonala már nem süllyedhet még alább, de sikerült magasan felülmúlniuk az elvárásaimat... - egy újabb denevérért nyúlt, ami egy kupacban hevert - sok másikkal egyetemben , - az asztalon, amin Malfoy állt, hogy elérje a terem minden egyes pontját, beleértve a tetejét is.
A Roxfort tanárai, kikötötték, hogy nem használhatnak semmi fajta varázslatot a terem díszítéséhez. Állításuk szerint, ha megdolgoznak valamiért, jobban meg is fogják becsülni azt, arról nem is beszélve, hogy még barátkozhatnak is a ház, és a Roxfort többi tanulójával. Draco Malfoy egyik variációt sem találta lehetségesnek saját magán, így tehát feleslegesnek könyvelte el a dolgot. Ahogy ő fogalmazott; ha varázsló iskolában vannak, akkor ne a mugli szokásokra tanítsák őket.
Harry Potter visszont - akinek már fájt a dereka a sok hajolgatástól , - látta a dolog értelmetlensége mellett meglapuló hasznot is. Örült, hogy így legalább Ron, és a többiek is megismerik kicsit a muglik világát is, amibe ő élt, 10 hosszú éven keresztül. De leginkább mégis csak az boldogította, hogy láthatja a mellette - szokásosan - durcáskodó sápadt arcot, amit úgy szeretett annak ellenére, hogy a tejföl szőke hajúnak, esze ágába sem volt Harryre pazarolni a pillantását - legalább is, Harry ezt gondolta, holott közel sem járt a valódi okhoz.
*
Ugyanis, ha lehet, Draco még inkább zavarban volt, az ében fekete hajú fiú közelségétől, mint az tőle. Izzadt a tenyere, s gyorsabban dobogott a szíve, valahányszor társára nézett, vagy fordítva. Utálta, hogy ennyire képes valami zavarba hozni, még inkább irtózott a ténytől, hogy az a valami - sokkal inkább valaki , - nem más mint maga Harry Potter. Malfoy pedig tisztában volt a szabályokkal.
Az apja, épp elégszer adta a tudtára, mennyire nem kedveli - finoman szólva - Pottert, s az egész Potter Familyt, ahoz, hogy a fiúnak végleg elvegye a kedvét attól, hogy akár egy kedves szót is szóljon a másikhoz. Most pedig, hogy kinevezték őt újabban Voldemort utódjának, és a sötét oldal kiválasztottjaként kezték emlegetni a halálfalók a nevét, még inkább reménytelenné vállt, hogy lehet valaha is valami közte, és Potter között.
Ezért nem tehetett mást, minthogy folyton gúnyos megjegyzéseket tett társa külsejére, vagy viselkedésére. Inkább gyűlölje meg, csak ne legyen semleges a szemében. S így legalább, büntetlenül hozzászólhatott - senki nem vonta felelősségre érte , - arról nem is beszélve, hogy minden hozzá szólásánál a fiú figyelme, csak is rá terelődött, és ez volt az, amit Draco igazán akart, hogy Harry csak őt lássa, még ha a dühtől forrongó arccal is teszi mindezt.
Most valahogy, még sem tudott ennyivel megelégedni. Ezért is morgott folyamatosan, meg állás nélkül. A papír denevéreken vezette le az idegességét, , amiért ilyen nyomorult sorsa van. Haragudott az apjára, amiért nem a fia érzéseit helyezi előtérbe, haragudott magára, amiért annyira gyáva, hogy nem mer ellenszegülni az apja, és Voldemort akaratának, és végső soron, haragudott a világra, amiért egy olyan helyre született, mint a Malfoy család, amiért azt kell tennie, amit mások megparancsolnak neki, amiért beleszeretett abba az isten verte Harry Potterbe, és amiért ő nem tud tenni semmit, hogy ebből valami is megváltozzon.
Amint így átkozódott magában, és hangosan is, egyszer csak, Neville a lábára ejtette a kalapácsot, amit az óriástól kértek kölcsön a terem feldíszítéséhez. A kalapácsról annyit kell tudni, hogy jóval nagyobb, és nehezebb volt, egy átlagos kalapácsnál. Nem csoda, hogy a szőke selyem fiú azonnal felszűkölt a fájdalomtól.
*
- Bo...bocsánat... - hebegte Naville, jól megszokott, síros hangján. Harry felszisszent, majd gyorsan Draco felé siettet.
Nyilvánvaló volt, hogy túl fogja élni, de köztudott volt az egész iskolában, hogy Draco Malfoy egy szúnyog csípésbe is képes belehalni - legalábbis úgy tenni , - épp ezért Harry igyekezett minél hamarabb közelebb kerülni hozzá, ami - mint később kiderült , - nem is volt olyan egyszerű, hiszen az összes diák köré gyűlt, akik a helyszínen tartózkodtak, különösen a mardekáros lányok, akik bármikor Malfoy szolgálatára álltak. De Harrynek valahogy sikerült utat törnie magának a bámészkodó, s sugdolózó tömegen.
Amint közelebb ért, hallotta, ahogy szokás szerint, Malfoy már megint az apjával fenyegetőzik, miközben fájdalmasakat nyög, és azt motyogja folyamatosan, hogy eltörött a lábujja, ami nem is tűnt annyira lehetetlennek.
- Gyere, Draco, lekísérlek a gyengélkedőre - szólalt meg az egyik mardekáros lány, épp mikor Harrynek sikerül a fiú közelébe férkőznie.
- Jól vagy, Malfoy? - kérdezte Harry, lerogyva társa mellé a földre, aki elvesztette az egyensúlyát, s leesett az asztalról, amikor a nehéz kalapács a lábára zuhant.
- Húzz innen, Potter! - gorombáskodott Draco, elcsapva magától Harry segítő kezeit. - Mi közöd hozzá ?! - rivallott rá. Rosszul esett Harrynek Malfoy hidegsége, de már megszokta, nem várt tőle csodát, de azért mégis csak reménykedett.
- Malfoy! Dugulj el, és hagyd, hogy segítsek! - kérte Harry erélyesen. Igazság szerint - bár biztos volt benne, hogy egy lábujj törésen kívül nem lehet nagyobb baja, pusz, őt igazolta az is, hogy Draconak volt ereje az imént vissza szólni neki - aggódott a fiúért.
- Mi folyik itt? - vágtatott be McGalagony professzor, aki mint mindig, most is tudta hol van rá szükség.
Oda sietett az össze sereglet diák csoporthoz, utat vájt magának a sebesültig, majd komoly, erélyes hangon megszólalt:
- Magával meg már megint mi történt? - fordult Draco felé, aki csak fájdalmasan felnyögött válaszul
- Potter! Ne csak ott gubbasszon mellette! Segítse fel, és vigye le a gyengélkedőre! Most azonnal! - utasította, azzal maga mögött hagyta a diák sereget.
- Máris, tanárnő! - motyogta a nő után Harry, bár ő maga is tudta, az már nem hallja a válaszát, mivel már rég eltűnt a szemük elől.
Újra Draco felé fordult. A szíve még a szokásosnál is izgatottabban verdesett a mellkasában, ha arra gondolt, hogy hozzá érhet Malfoy tökéletes, márvány szerű bőréhez, és egyedül ő, a karjaiban tarthatja majd, azt a törékeny kis testét, addig a rövid ideig, amíg lesétál vele a gyengélkedőre. Ilyen esetekben, Harry nagyon lassan tudott sétálni.
- Jól van, Malfoy... - sóhajtott - most fölsegítelek, te pedig hagyni fogod, világos? - magyarázta Harry, érthetően, és világosan, céltudatos, önbizalom teli hangon, de igazából csak időt akart nyerni saját magának, hátha sikerül újra lenyugtatnia a szív dobbanásait. Attól félt, hogy társa meghallja majd a mellkasából jövő, hangos dobbanásokat, és élete végéig ezzel fogja szekálni, sőt mi több, még meg is undorodik tőle.
*
De nem volt mitől izgulnia, hiszen a szőke hajúnak is a torkába dobogott a szíve, s az izgalomtól megszólalni se volt ereje. Csendben tűrte, ahogy a griffendéles a hóna alá nyúl, átdobja az egyik kezét a nyaka fölött, majd fölsegíti.
- Miért mész ilyen lassan? Ráadásul arra rövidebb lett volna! - bökött a jobbra ágazó folyosó felé, amitől már csak egy folyosónyira volt a gyengélkedő - Szórakozol velem, Potter? - kérdezte vádlóan a mardekáros, mivel kezdte magát tényleg nyomorultul érezni, mert hogy, lassan már nem tudta mivel leplezni a zavarát.
*
Harry, nem tudta mit kéne válaszolni. Nem akarta elmondani az igazat, viszont hazudni se szívesen hazudott, ezért inkább hallgatott, remélve, hogy a mardekáros, nem akarja mindenáron hallani a feleletét. Csalódnia kellett.
- Mi az? Nem hallasz, Potter? Hozzád beszélek! - szólt ismét a sápadt arcú, akinek hófehér arca, valamilyen nyilván, már kezd lázasodni is - gondolta, és azon se töprengett, vajon mitől lázasodhatott be ilyen hirtelen.
érdekes módon, furcsa rózsaszín árnyaltatott vett fel. Harry nem töprengett sokat azon, mi a különös változás oka, egyszerűen ráhagyta:
- Bocsánat, csak gondoltam, nem olyan sürgős vissza menni a papír denevérek közé
- Hát ez igaz - kuncogott fel Malfoy, mintha ezúttal csodálatát fejezte volna ki, a fiú találékonyságáért. Harry vissza mosolygott rá, és örült, amiért végre nevetni látja. Plusz pontnak számított, hogy neki sikerült látszólag jobb kedvre deríteni.
- De veled se szívesebben töltöm az időmet, mint a papír denevérekkel - morogta kritikusan Draco, összetörve ezzel Harry remény kristályait.
- Ne aggódj...nekem se túlzottan felemelő a te társaságod - vágott vissza Harry, ugyan olyan goromba hangon.
Nem sokkal ez után, elértek a gyengélkedőig, amibe viszont egy lélek sem motoszkált.
- Nincs itt senki... - állapította meg Harry.
Beljebb bicegett, Malfoyal az oldalán, egyenesen az egyik szabadon lévő betegágyhoz, ahova lassan felcsúsztatta, és lefektette Dracot, aki ekkorra már paradicsom színű arccal tündökölt.
- Malfoy... - suttogta - Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem te lázas vagy - mondta, kezét társa homlokára téve, zafír zöld szemeit, az ég szín kék pillantásokba mélyesztve. Állta a pillantás, nagy nyugalommal tisztázva, hogy a mardekáros most minden hátsó szándék nélkül, csak is őt figyeli. Draco szemei ugyan is, tisztán csillogtak, akár a gyémánt, megbabonázva a griffendélest.
- Keresek neked egy láz mérőt - jelentette ki, hosszú idő után, amikor úgy érezte, ha még tovább nézi Draco szemeit, képtelen lesz nem megcsókolni őt, ugyan is abban a pillanatban, nem igazán érezte úgy, hogy társa valóban gyűlölné őt. Sőt, kifejezetten úgy érezte - valami számára is megmagyarázhatatlan okból kifolyólag , - hogy a betegágyon fekvő fiú, pont úgy vonzódik hozzá, mint ahogy ő hozzá.
Gyorsan előkapott egy láz mérőt, valamelyik fiók aljáról, majd vissza sietett vele szerelméhez, aki ugyan olyan mozdulatlanul hevert az ágyon, mint pár perccel azelőtt. Úgy tűnt, nagyon gondolkodik valamin, de Harry megsaccolni se tudta, mi lehet az, ami így leköti.
- Nyisd ki a szád! - kérte, a fiú ágya mellet állva, amaz össze rezzent a hangjára, majd mikor sikerült felfognia, hogy ki áll mellette, s azt is sikerült feldolgoznia mit mondott, na meg, hogy egy lázmérőt tart a kezében, grimaszolni kezdett, hogy mit akar tőle
- Valahogy meg kell mérnem a lázad, szóval... - Draco elkomorodott, és engedelmesen kinyitotta a száját. Hagyta, hogy Harry a szájába tegye a lázmérőt, egyetlen sző nélkül. Belefáradt a színészkedésbe, és úgy döntött, ha az apja, vagy Voldemort meg is öli érte, vagy ha a Mardekár összes tanulója ujjal mutogat rá majd miatta, vagy ha még inkább megutáltatja magát vele, ő akkor is megfogja most csókolni Harry Pottert. Ha törik, ha szakad.
- Ahogy sejtettem - sóhajtott Harry, a lázmérőt tanulmányozva - Valóban lázad van... - motyogta, de még mielőtt bármi mást mondhatott volna, Malfoy lehúzta magához társa gallérjánál fogva, és megcsókolta.
De akárhogy is...hosszúra nyúló csók volt. Épp elég hosszú ahoz, hogy Harry észbe kaphasson, és tudtára adhassa a másiknak, hogy nincs ellenére a dolog, sőt kifejezetten élvezi. Lassan vissza csókolt, kezei pedig társa talárja, és az alatta lévő inge alá csusszantak. Malfoy felszisszent, és Harry alsó ajkába harapott amikor megérezte - a testéhez képest - Harry hideg kezeit a bőrén, de nem távolodott el Harry ajkaitól a világért sem.
*
Azt hitte meg fog elégedni Harry egyetlen egy csókjával, de ez már jóval több volt mint egy csók, és még mindig többet akart. Potter valószínűleg valóra is váltotta volna Draco minden kívánságát, akkor, ott a gyengélkedőn, csakhogy akkor belépett a gyengélkedőbe a doktor nő, aki azonnal szét reppentette a két fiatalt
*
Ügyet sem vetett rá, hogy az imént a két fiú egymás ajkain lógva falták egymást. Egyszerűen csak kijelentette, hogy Draconak egy hétig bent kell maradnia megfigyelésre, és csak október 31-én, az ünnepségre térhet vissza újra a diákok közé, addig pedig ne is látogassa senki.
Az indok szerint, Draconak nem csak a lábujja tört el - amit egy boszorkány könnyedén orvosol - hanem
kimerült, stresszes, és fáradt is, amit nem orvosol semmilyen varázsige, semmilyen bájital, vagy gyógyszer, csak a pihenés.
kimerült, stresszes, és fáradt is, amit nem orvosol semmilyen varázsige, semmilyen bájital, vagy gyógyszer, csak a pihenés.
Ekkor Harry egy utolsó mosolyt küldve Draco felé, vissza sétált a nagyterembe. Még mindig érezte a mardekáros fiú csókjának ízét a szájában, és azt kívánta, bár újra élhetné, bárcsak ne zavarta volna meg őket senki abban a pillanatban. Úgy érezte, a szíve menten kiugrik a helyéről a felhőn túli örömtől, és izgatottságról. Még soha életében nem érezte ennyire boldognak magát.
Gondolatban már elképzelte, hogy ha majd Draco felépül, és kiengedik a gyengélkedőről, éjjelente majd átlógnak egymáshoz, és akkor majd semmi nem fogja meg zavarni őket. Csakhogy... Harry akkor még nem is sejtette, hogy a a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak , és semmi sem fog olyan egyszerűen menni, mint az ahogy ő elképzelte.
Nagyon izgalmas ez a történet. Abba se akartam hagyni. :)
VálaszTörlésVan egy olyan rész amelyiken még én is felkaptam a fejem még sosem láttam malfoyt kuncogni biztos hogy jól áll neki. :P
Alig várom a következő részt. :D